a járda fölött úgy hunyorognak rám a kirakatok
mintha kezedet fogva a tükörképünk átlátszatlanná
olvasztaná az üvegüket s mintha kikoptatná a selymet
bamba bábuikon a nevetésed...
pedig hiányzol annyira visszhangtalanok a koppanások
a járdalapokon s te a messzi verőfénybe szőtted magad
- fénysebességgel feszül felvetőszáladdá gondolatom -
lépkedem ebben a másik tavaszban tócsák vizében
merítem meg hiányodtól kiszikkadt délutánom
s felrezzenve kiáltok utat magamnak
egy rám hörkenő tülkölésben...
Székelyudvarhely, 2012. március 5.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése