Derzsi Pál: Egy pillanatra

az ötvenhatodik és ötvenhetedik sarkán
átbaktatok tűröm végre hogy egyhangú
esőcseppek paskoljanak csapzottá
megyek hányavetin szétgombolt életemmel
feldereng egy-egy vesd-meg-a-lábad
cikkanó mosoly az arcon s lebben is tovább
higgyem el hogy volt ilyen valaha eh…
nyomot nem hagyva alácsurognak az évek
penészfolt salétrom sehol nem üt át
jólesik hogy a házfalak mind-mind
ennyire tisztán kobaltkékek aztán
fehérbe vált a hang aztán koromsötétbe
s zöld lándzsák lobbannak ledéren
rét puha hangja és tarló éles sikolya
nap marta bőr hámló foltjai messze…
egy pillanatra bő köpönyegébe vont az idő
s amire balgán tovább mennék
az ötvenhatodik és ötvenhetedik sarkán
rám talál s kézen fogva jön tovább velem
ragyogva susogva csacsogva az este

Forrás: Blog

Huszárné Vass Edina: Te vagy.. /BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT babó :)) / 2011-05-06 23:00

Ötvenhetedszer is virágba borult a tavasz neked,
déli harangszó ünnepli az életed.
Hajdan fájdalmas sikoly jelezte jöttödet
most meghitt ölelés lengi körbe a múló éveket.
Vászonra festhetném azt ami vagy,
tündöklő színfolt lennél..
-vidám kép -
mi olykor roskatag.
Egyetlen vonal jelezné csak korodat,
ránctalanul:
boldog ifjúként keretezném kezemmel az arcodat..

Szeretlek!!

Papp Für János: Naplemente

a várost elhagyom

a tükörben összeszűkül az út

egymásra dőlnek a házak

teljesen magadra hagylak

abban a végképp csendben

ami érthetetlen torlódik mögém

előttem a nélküled

tágas terei bomlanak

kinyílik valami roppant árvaság

elsoványodsz elfogysz

a horizont metsző élei közt

csak maradékaid maradnak;

dobálnak-tépnek-összeraknak

bármi-forma lehetsz

csak az egész tilt ki magból

félhomályba érek

fényszórót kapcsolok

(egyetlen napraforgó virágán

bolyong a naplemente)

Forrás: Versek

Huszár Béla: Ébredés

Kávé illattal ébresztett a reggel,
arcodon édes mosoly.
Kócos hajad csupa tavasz illat
s táncot járt rajta a napsugár.
Hálóingedben ringott a tested
felvette alakját a pamut.
Mintha bőröd csupa szikra lenne,
bele égtél az életembe.

Huszárné Vass Edina: Mindig

Elköszönünk..
Hátra már csak  csend marad,
üresen múlnak a percek.
Hűvösen ölel a takaró
könny áztatja a virágmintát.
(elbújok alatta)
Levegő után kapkod a jelen,
csak gondolataimmal érinthetlek.
Táncot jár az érzelem
kifoszt a pillanat,
s betonba önt a küzdelem..

Huszár Béla: Este

Távolból is hallom szuszogásod,
helyettem is ölelnek a falak
Figyelem arcod,
ott vagyok benned,
van ami megmaradt?
Békésen alszik az otthon,
halk kacaj szűrődik át
Minden este
titokban csókolom rád az éjszakát.

Papp Für János: szonett nekünk (szerelem)

te ott én itt ülök s csak hallgatunk
de féltjük a másikat mind a ketten
lassan összeáll a sok-sok kis csöndből
valami végérvényes érthetetlen


mikor már a szerelem sem elég
s meglazulnak a szoros ölelések
semmi sem tarthat már vissza minket
s a végén elcsendesülnek a léptek


nincs már érkezés csak mindig indulás
kifosztott tekintetben árválkodunk
szeretetlenül de mégis indulunk


utánad nézek te nem fordulsz felém
számban maradtak az utolsó szavak
amiket mondanom kellett volna még

Forrás: Szerelmes versek

Papp Für János: Nélküled

Zuhanó éjek törnek hitvány életemre,

s a jelen fájó percei,

mint keselyűk a rothadó tetemre

úgy szállnak szégyen-fejemre.

Nélküled.

Forró könnyeim mély utat vájnak arcomon,

s nem törli már le hűs kezed.

Csak a vak félelem lóg a falakon,

és eltűnik köztük alakom.

Nélküled.

Karjaim helyett, szívem percenként átkarol.

Képzelt árnyadba kapaszkodom.

De tűnő kezed a semmin áthatol

s már csak a nem igaz látható.

Nélküled.

Szétfoszlottak a múltban szőtt törékeny vágyak,

s eltűnök én is a semmiben.

Előtted állva engem csak vádak,

és nem ölelések várnak.

Nélküled.

Összeforrt tükreimben a régi arc,

visszanéz rám... majd sírni kezd.

Sima üvegén egy hajszálnyi karc

jelzi, hogy nekem: élni harc.

Nélküled.

Bánom, amit tettem. A pokol kínjai várnak,

ha Te nem segítesz nekem.

Az erkély alatt rettegések járnak

s meghalok, ha újra bezárnak.

Nélküled.

Nem akarok már semmit. Erre nincs bocsánat.

Maradsz eltűnt mindenem: Te.

És most a büntetés első szavára
vastag falak nőnek a szobára.

Nélküled.

Innen nem láthatod, a kínom mily végtelen.

Eszembe jut egy - egy emlék.

És most már látom a régi képeken,

mily semmi lett az életem.

Nélküled.

Örökké tartó végtelen éjszakák jönnek,

s félelem zárja rám ablakát.

S amikor rémálmaim rám törnek,

ébresztve hullnak a könnyek.

Nélküled.

Ha rám tör ma is a kínzó éj, arra várok,

hogy talán holnap rád találok,

de a képzeten túl a valós átok

köd - képén egyedül állok.

Nélküled.

Képzelt alakodon áthatol tekintetem,

de mégis oda rohanok.

Hozzád bújnék, de élni úgy kár nekem,

ha öleléseden átesem.

Nélküled.

Nem múlnak a percek, órák, lassul a világ.

Nem akar járni az óra.

Most megáll a mutatója magától,

kitilt az idő magából.

Nélküled.

Felriadok. Még mindig kereslek. Nem vagy itt velem.

Hol vagy? Odalettél hirtelen.

S ha már elviselhetetlen a félelem,

képzelt öledbe hajtom a fejem.

Nélküled.

Leülök asztalom mögé. Tollat keresek.

Hűvös szél rázza a függönyt.

Csak ereimben érzem a meleget,

de szívem nem dobban eleget.

Nélküled.

Fejemben borzalmas gondolatok járnak,

s nem tudom, így meddig bírom.

Kínjaim újra és újra rám találnak,

s ráérően engem várnak.

Nélküled.

Talán elmúlik egyszer minden, s úgy ébredek,

hogy semmi baj... s minden a régi.

De ha nem mennek el soha a szellemek,

én innen akkor sem megyek.

Nélküled.

Forrás: Versek