Templom

A KÁNYÁDI REFORMÁTUS TEMPLOM

"KICSI LEGÉNY, NAGY TARISZNYA"

A vers az, amit mondani kell
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:
- Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
- A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell.
Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.
Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.
A vers az, amit mondani kell.
Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.
Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.
Kányádi Sándor

Retro

ÉNEK EGY MADÁRRÓL
kétezer-négy december hatodikán

Testvér, testvérkém, megtért, no, ládd,
szavam, a riadt, didergő madár,
a távol, a messze: csalóka, kába,
de a szív, a szárny szivárvány-vitorla
ha tüskekivert a borzas ég,
s csőrre szajzik a jég cikája.

Testvér, testvérkém, úgy csüggtél
hussanó ívén, oltár a röptető tenyér,
vesszők sarjadtak tuskók revéből,
titkolt mezőkről buktak a fényre,
lombosodott, dübörgött a szív:
ide, most ide térj, tikkadt érkező!

…Csak percre, napra, csak évtizedre
csángáltunk el, testvér, tébláb csapáson,
csak fészkek melegét fáztuk el vállvonítva,
álltunk csalóka holdkaréj-komponán,
s unt szavak temploma: hámló salétrom
omolt, szakadt lesunyt magunkra.

Testvér, testvérkém, már imánk is
halódva verdeső madár,
sikoltva hull bele, ég el a Nap szívében,
nézzük vak, zúzmarás közönnyel,
hogy ocsmány hernyóként hájazó pernye
keni szét vonagló árnyát az égen.

Derzsi Pál, Székelykeresztúr, 2004.

Pécsett a nyugalom, a teljes, gondtalan kikapcsolódás ösvényére megfeszített munka közben leltem .

Nyakék

Nyakad szép ívén az ében dúdol halkan,
s a nyárban ékeid vidám manóként élik, amit
valahol pálmák árnyára pingál a Nap:
a pajkosan-hűtlen, villó foltokat.

Simulva-ázva egy bolyhos óceánban
titkos totemek, mélybarna lapok
hoznak-visznek álmod parttalan csacskaságain,
s karcsú ujjak melege zizeg játékos dűnék között.
Az ég ívére feszül a távol-tág világ,
szavak zöngéje horgol testedre cirádás csöndet,
mint zöld-vörösben habzó cseresznye-csók.

S ha báván majd hajadban zilál rejteket a hold,
elnézlek: otthon vagy, miként messzi csillagok.

Mindennapok

ISKOLAUDVARON
(építkezésben,szolgálatosként)

kalaplevéve köszön a hárs,
kút fölé csurran ágain az ég,
szaporán csisszenő léptek fövenyén
puha, bársonyos fahéj a reggel.

csak a két juhar toporog ijedten:
merő gödör az udvar,
és köd-timsó alatt hegedő seb;
keréknyom szaggatta sár fröccsen a kora fagyra,
s kerengve surrog mélybe egy mag-propeller.

tegnap még buja transzban dorombolt
a barnán nyújtózva aszódó föld,
s kéjesen borzolt rajta avarloboncot
erejét lopva próbáló szél…

a csönd most: rianás dermedt vizeken;
géptépte sebre szűrt fény szitál,
ahogy lánykák, legénykék szent zsivajjal
görgetnek bugyros zűrzavart várt havak elé.

a roppant, vad verem agyagfalán
mélybe sikkanó fényt nézed hitetlenkedve,
s a vártán gyúródsz: csellengő léptét vigyázod
rádbízott, homályos jövőnek.
Székelykeresztúr, 2003.11.28.
_________________________________________

MINDENNAPOK

Szemerkélő örömre futja néha,
derűs mosolyra ajzva állsz a sorban,
s a morzsányit is elteszed.
Féltőn bugyolált reménnyel térsz,
míg gondok hordája nyí, nyafog,
s nyűg bojtorjánként megragad.
Belepnek gunnyasztó mindennapok.

Székelykeresztúr, 2004. 05. 13.