Nyakad szép ívén az ében dúdol halkan,
s a nyárban ékeid vidám manóként élik, amit
valahol pálmák árnyára pingál a Nap:
a pajkosan-hűtlen, villó foltokat.
Simulva-ázva egy bolyhos óceánban
titkos totemek, mélybarna lapok
hoznak-visznek álmod parttalan csacskaságain,
s karcsú ujjak melege zizeg játékos dűnék között.
Az ég ívére feszül a távol-tág világ,
szavak zöngéje horgol testedre cirádás csöndet,
mint zöld-vörösben habzó cseresznye-csók.
S ha báván majd hajadban zilál rejteket a hold,
elnézlek: otthon vagy, miként messzi csillagok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése