Mosoly

kinyílik a virág:
mosoly
(patakcsobogás kacag a partra)
a fenyőszál ott mintha csak
a Napot bontaná
hetyke csapónak
ostor-sudáron billeg az ég
s felkéklik minden kongatásra
nézi magát a víz-foncsorban
villan elégedetten
s ölébe kapja ringatni vígan
a ködpólyában rugdaló reggelt...
anya apa kezében nyugalmas erő
kehelyben magzati mély csillan
rejtetten még
élet zsibong föl
titokban.

Huszárné Vass Edina: Szavak

lelkem kutat
egyensúlyozik
könny közé szorult az éjjel
észre sem vettem
te soha nem változtál
én lettem más
elenyészett mondat
torzult érzelem
részese egy hazug világnak
elakadt lélegzettel
csak nézlek
szemedben keresem magam

hajóroncs

"te soha nem változtál
én lettem más"
(Edina:Szavak)

körbeömöl
könnyes a szó
észrevétlen
meghasogatott lelken
ép szép sziget
lelkedhez hulló
merül
tehetetlenül
mert néha csak egy
súrlófényben
a néma
homokmederbe
beleátkozott
gyönyörű korallok lepte
roncshajó

csak elmentem

ne haragudjatok
csak elmentem csendesen
egy indifferens alkonyatban
vagy éppen egy közönyös hajnal
engedett ki a mámorából
amikor nem is érezték egymást át
az ősz hatalmas színzsivajában
a nyárfák lényegüktől árva ágai
tán elhiszitek
hogy csak egy pillanatra
egy leheletnyi örökkévalóságra csak
annyira lépek ki pitvarba tornácra
a búbos mellett el
ki a kertbe az alvó
borostyán-álmot álmodó fák alá
végig a kerten
hogy észre sem veszitek
hiányom fel sem tünik
ahogy az erdők mélyzöldje magába szív
aztán már itt is vagyok újra
csillagok fényében
mesék szavában
szétomló fényként
kedvesem hajában
mosolyában...
veletek

Fiamnak

ne haragudj kicsi fiam
magadra hagytalak
a végtelennek álmok szeldeste szeletén
egyedül mezítelen egészen
még meg sem álmodott mosolyoddal
az oldott fényben
utánam semmi nem maradt neked
amire rálelhetnél
s örökül tarsolyoznád én egyetlen fiam
akkor sem ha én csak úgy
egyáltalában
lenni lehetnék
meg ha te is...
anya nézd virágját tépdesi
magánynak fekete szirmait
szeret nem szeret
szeret nem szeret
sziporkázik a valóság
miközben kihunyt a tekinteted
elhamvadtam én is mielőtt
mosolyod megszülethetett...

mélyben

fáradtan nyúlt ki a kezed értem
megkapaszkodtam
de hibáim nem tudtam visszahúzni
mint megbénult macskakarom
vájtak húsodba
én kicsi fényem
átengedtél
az enyészetnek
alant
a mélyben

úgyis

végül
nem volt erőm hozzá
tompa csillanással kihullott
árnyaim ragadták ki
markomból az éjt
csak harántcsíkoltan
véres zsákutak
kezdtek azóta remegni
interferenciát a vérerekkel
értelmetlenül
halottnak azért
enélkül is
halott vagyok.