csak elmentem csendesen
egy indifferens alkonyatban
vagy éppen egy közönyös hajnal
engedett ki a mámorából
amikor nem is érezték egymást át
az ősz hatalmas színzsivajában
a nyárfák lényegüktől árva ágai
tán elhiszitek
hogy csak egy pillanatra
egy leheletnyi örökkévalóságra csak
annyira lépek ki pitvarba tornácra
a búbos mellett el
ki a kertbe az alvó
borostyán-álmot álmodó fák alá
végig a kerten
hogy észre sem veszitek
hiányom fel sem tünik
ahogy az erdők mélyzöldje magába szív
aztán már itt is vagyok újra
csillagok fényében
mesék szavában
szétomló fényként
kedvesem hajában
mosolyában...
veletek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése