a felhők bumfordi gyapja kisimul amikor ölbe kaplak
tojáshéj-vékony az egyensúly de van azért és persze
a kezem fogod egészen rám bízva magad s viszlek
konok kérdéseid dacára beleforgatlak a nappalaimba
nem gondolkozom mint ahogy soha nem tettem
ha dűlőre kellett vinnem valamit s lehetetlenné
nyomorítottak tótágast ugrasztó oldatlan gordionok
arcodra látok semmi rajta mi rosszallás vád harag
a remegésed lehetne szerelem vágy reszketése is
de a szemed nem hazudik nincs benne hajnal hűse
nincs tavaszujjongás nincs nyarak eljövendő kékje
vonásaidban árnyak félelem-vetése szökken szárba
kéred s leteszlek megállni a földön egyedül akarsz
szembenézni a halállal keményen de a kezed
nem fogy el kezemből mégis csak állsz a babonázó
alkonyatban egyedül egészen…
Székelyudvarhely, 2012. március 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése