ESTE...

kaptam üzeneted
hangodon is ideért a szegedi este
ittam magamba a zengést a simuló szerelmet
kezemben megállt minden egy pillanatban
hallgattam a rám zúgó eget...
...ma ne, kérlek, ma ne fogd meg a kezem
reszketne vele a távol ahol csak sejtesz engem
annak aminek s ne ölelj, ne csókolj,
véres lennél és értetlen és rettenetesen
szánakozó jeltelen férfikönnyeken
ma hagyd, hogy én keressem a szót
a magyarázatot hogy lehet
hogy világokat kóborlok össze
csillagok csillámát napnak ragyogását
terelem köréd mert annyira szeretlek
(csillagok csillámát napnak ragyogását
annyira szeretlek - ugyan már közhely -, talán így érzed...)
mégsem találom a nevetésed a gyönyörű-szépet
a nyugalmas hangot mi mindenkihez szól
simogat biztat felemel de hozzám nem ér el
valahogy talán már
el is felejtettem a mozdulatot mi hozzád vezetne...
a szegedi estében veled lépek tovább
koppannak lépteim sokszólamú kipp-koppok között
a karácsony messze úszik kezed kapaszkodó ívét látom
a bódék fényárban úsznak most már örökre...
.............................................................................

takarítottam a szőnyegek
furcsa vonaglással éreztek ma rám
fehér gyertya villantott fénytelen kanócot el
ott guggolt ahová abban a leszálló csendben tetted
amikor itt hagytad reám vigyázni
a végtelent...