Mindennapok tarka ösvényein

SZERETLEK, Derzsi Pál, 2012. február 9., 16:50

2012-02-10T03:42:00.000-08:00

ha elfelejted a tavak nevét,
arcok kihullnak, tengerek,
pajtásoddal is elüget majd
egy sosem-volt-nevű hegynyereg,
tótágast áll a tótágas is
és minden kurvára cseszve lesz
hogy rozsdabajszával ismeretlen
arc tűnik eléd s egyre-megy
hogy mindezek alá értetlen arccal
omló világba temetsz...temetsz...
...el nem megyek, makacskodom,
s kutatok magam után benned
holtomiglan és holtodiglan,
s tán megtalálom, mit keresek...
...s ha nem...?
hát temess magadba engem
felejtett világod hunyt ékeihez.
így bárhová hullsz, veled zuhanva

örökre-váltan ott veled leszek...

HUSZÁRNÉ VASS EDINA: Éjjeli tánc

2012-02-09T11:04:00.000-08:00

érinthetsz
hisz harmóniává válnak a pillanatok
ajkad merész táncával ringatnak a szavak
lélegzetünk forró páraként csapódik a térbe
lepedő felett a remegés
...egy leheletnyi csend...
visszavonhatatlan mozdulat
suttogásba merülő éjjel,
hajamba kap a markolás
szív-szorítva ölel a tekinteted
(nem fordulok el)
hisz ezt vártam már rég
magaddal viszel mindent belőlem
tested formázza testemet
engedem hogy érezz
a kifeszített ágy felett...

2011-12-01T06:07:00.000-08:00

Derzsi Pál: Egy pillanatra

2011-05-08T04:42:00.001-07:00

az ötvenhatodik és ötvenhetedik sarkán
átbaktatok tűröm végre hogy egyhangú
esőcseppek paskoljanak csapzottá
megyek hányavetin szétgombolt életemmel
feldereng egy-egy vesd-meg-a-lábad
cikkanó mosoly az arcon s lebben is tovább
higgyem el hogy volt ilyen valaha eh…
nyomot nem hagyva alácsurognak az évek
penészfolt salétrom sehol nem üt át
jólesik hogy a házfalak mind-mind
ennyire tisztán kobaltkékek aztán
fehérbe vált a hang aztán koromsötétbe
s zöld lándzsák lobbannak ledéren
rét puha hangja és tarló éles sikolya
nap marta bőr hámló foltjai messze…
egy pillanatra bő köpönyegébe vont az idő
s amire balgán tovább mennék
az ötvenhatodik és ötvenhetedik sarkán
rám talál s kézen fogva jön tovább velem
ragyogva susogva csacsogva az este

Forrás: Blog

Huszárné Vass Edina: Te vagy.. /BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT babó :)) / 2011-05-06 23:00

2011-05-07T23:43:00.000-07:00

Ötvenhetedszer is virágba borult a tavasz neked,
déli harangszó ünnepli az életed.
Hajdan fájdalmas sikoly jelezte jöttödet
most meghitt ölelés lengi körbe a múló éveket.
Vászonra festhetném azt ami vagy,
tündöklő színfolt lennél..
-vidám kép -
mi olykor roskatag.
Egyetlen vonal jelezné csak korodat,
ránctalanul:
boldog ifjúként keretezném kezemmel az arcodat..

Szeretlek!!

Papp Für János: Naplemente

2011-05-07T23:30:00.001-07:00

a várost elhagyom

a tükörben összeszűkül az út

egymásra dőlnek a házak

teljesen magadra hagylak

abban a végképp csendben

ami érthetetlen torlódik mögém

előttem a nélküled

tágas terei bomlanak

kinyílik valami roppant árvaság

elsoványodsz elfogysz

a horizont metsző élei közt

csak maradékaid maradnak;

dobálnak-tépnek-összeraknak

bármi-forma lehetsz

csak az egész tilt ki magból

félhomályba érek

fényszórót kapcsolok

(egyetlen napraforgó virágán

bolyong a naplemente)

Forrás: Versek

Huszár Béla: Ébredés

2011-05-07T23:24:00.000-07:00

Kávé illattal ébresztett a reggel,
arcodon édes mosoly.
Kócos hajad csupa tavasz illat
s táncot járt rajta a napsugár.
Hálóingedben ringott a tested
felvette alakját a pamut.
Mintha bőröd csupa szikra lenne,
bele égtél az életembe.

Huszárné Vass Edina: Mindig

2011-05-05T08:53:00.000-07:00

Elköszönünk..
Hátra már csak csend marad,
üresen múlnak a percek.
Hűvösen ölel a takaró
könny áztatja a virágmintát.
(elbújok alatta)
Levegő után kapkod a jelen,
csak gondolataimmal érinthetlek.
Táncot jár az érzelem
kifoszt a pillanat,
s betonba önt a küzdelem..

Huszár Béla: Este

2011-05-05T08:50:00.000-07:00

Távolból is hallom szuszogásod,
helyettem is ölelnek a falak
Figyelem arcod,
ott vagyok benned,
van ami megmaradt?
Békésen alszik az otthon,
halk kacaj szűrődik át
Minden este
titokban csókolom rád az éjszakát.

Papp Für János: szonett nekünk (szerelem)

2011-05-05T08:30:00.001-07:00

te ott én itt ülök s csak hallgatunk
de féltjük a másikat mind a ketten
lassan összeáll a sok-sok kis csöndből
valami végérvényes érthetetlen

mikor már a szerelem sem elég
s meglazulnak a szoros ölelések
semmi sem tarthat már vissza minket
s a végén elcsendesülnek a léptek

nincs már érkezés csak mindig indulás
kifosztott tekintetben árválkodunk
szeretetlenül de mégis indulunk

utánad nézek te nem fordulsz felém
számban maradtak az utolsó szavak
amiket mondanom kellett volna még

Forrás: Szerelmes versek

Papp Für János: Nélküled

2011-05-05T08:19:00.001-07:00

Zuhanó éjek törnek hitvány életemre,

s a jelen fájó percei,

mint keselyűk a rothadó tetemre

úgy szállnak szégyen-fejemre.

Nélküled.

Forró könnyeim mély utat vájnak arcomon,

s nem törli már le hűs kezed.

Csak a vak félelem lóg a falakon,

és eltűnik köztük alakom.

Nélküled.

Karjaim helyett, szívem percenként átkarol.

Képzelt árnyadba kapaszkodom.

De tűnő kezed a semmin áthatol

s már csak a nem igaz látható.

Nélküled.

Szétfoszlottak a múltban szőtt törékeny vágyak,

s eltűnök én is a semmiben.

Előtted állva engem csak vádak,

és nem ölelések várnak.

Nélküled.

Összeforrt tükreimben a régi arc,

visszanéz rám... majd sírni kezd.

Sima üvegén egy hajszálnyi karc

jelzi, hogy nekem: élni harc.

Nélküled.

Bánom, amit tettem. A pokol kínjai várnak,

ha Te nem segítesz nekem.

Az erkély alatt rettegések járnak

s meghalok, ha újra bezárnak.

Nélküled.

Nem akarok már semmit. Erre nincs bocsánat.

Maradsz eltűnt mindenem: Te.

És most a büntetés első szavára
vastag falak nőnek a szobára.

Nélküled.

Innen nem láthatod, a kínom mily végtelen.

Eszembe jut egy - egy emlék.

És most már látom a régi képeken,

mily semmi lett az életem.

Nélküled.

Örökké tartó végtelen éjszakák jönnek,

s félelem zárja rám ablakát.

S amikor rémálmaim rám törnek,

ébresztve hullnak a könnyek.

Nélküled.

Ha rám tör ma is a kínzó éj, arra várok,

hogy talán holnap rád találok,

de a képzeten túl a valós átok

köd - képén egyedül állok.

Nélküled.

Képzelt alakodon áthatol tekintetem,

de mégis oda rohanok.

Hozzád bújnék, de élni úgy kár nekem,

ha öleléseden átesem.

Nélküled.

Nem múlnak a percek, órák, lassul a világ.

Nem akar járni az óra.

Most megáll a mutatója magától,

kitilt az idő magából.

Nélküled.

Felriadok. Még mindig kereslek. Nem vagy itt velem.

Hol vagy? Odalettél hirtelen.

S ha már elviselhetetlen a félelem,

képzelt öledbe hajtom a fejem.

Nélküled.

Leülök asztalom mögé. Tollat keresek.

Hűvös szél rázza a függönyt.

Csak ereimben érzem a meleget,

de szívem nem dobban eleget.

Nélküled.

Fejemben borzalmas gondolatok járnak,

s nem tudom, így meddig bírom.

Kínjaim újra és újra rám találnak,

s ráérően engem várnak.

Nélküled.

Talán elmúlik egyszer minden, s úgy ébredek,

hogy semmi baj... s minden a régi.

De ha nem mennek el soha a szellemek,

én innen akkor sem megyek.

Nélküled.

Forrás: Versek

Mosoly

2010-11-26T01:18:00.000-08:00

kinyílik a virág:
mosoly
(patakcsobogás kacag a partra)
a fenyőszál ott mintha csak
a Napot bontaná
hetyke csapónak
ostor-sudáron billeg az ég
s felkéklik minden kongatásra
nézi magát a víz-foncsorban
villan elégedetten
s ölébe kapja ringatni vígan
a ködpólyában rugdaló reggelt...
anya apa kezében nyugalmas erő
kehelyben magzati mély csillan
rejtetten még
élet zsibong föl
titokban.

Huszárné Vass Edina: Szavak

2010-11-25T05:02:00.000-08:00

lelkem kutat
egyensúlyozik
könny közé szorult az éjjel
észre sem vettem
te soha nem változtál
én lettem más
elenyészett mondat
torzult érzelem
részese egy hazug világnak
elakadt lélegzettel
csak nézlek
szemedben keresem magam

hajóroncs

2010-11-25T04:53:00.000-08:00

"te soha nem változtál
én lettem más"
(Edina:Szavak)

körbeömöl
könnyes a szó
észrevétlen
meghasogatott lelken
ép szép sziget
lelkedhez hulló
merül
tehetetlenül
mert néha csak egy
súrlófényben
a néma
homokmederbe
beleátkozott
gyönyörű korallok lepte
roncshajó

csak elmentem

2010-11-24T07:22:00.000-08:00

ne haragudjatok
csak elmentem csendesen
egy indifferens alkonyatban
vagy éppen egy közönyös hajnal
engedett ki a mámorából
amikor nem is érezték egymást át
az ősz hatalmas színzsivajában
a nyárfák lényegüktől árva ágai
tán elhiszitek
hogy csak egy pillanatra
egy leheletnyi örökkévalóságra csak
annyira lépek ki pitvarba tornácra
a búbos mellett el
ki a kertbe az alvó
borostyán-álmot álmodó fák alá
végig a kerten
hogy észre sem veszitek
hiányom fel sem tünik
ahogy az erdők mélyzöldje magába szív
aztán már itt is vagyok újra
csillagok fényében
mesék szavában
szétomló fényként
kedvesem hajában
mosolyában...
veletek

Fiamnak

2010-11-24T07:11:00.000-08:00

ne haragudj kicsi fiam
magadra hagytalak
a végtelennek álmok szeldeste szeletén
egyedül mezítelen egészen
még meg sem álmodott mosolyoddal
az oldott fényben
utánam semmi nem maradt neked
amire rálelhetnél
s örökül tarsolyoznád én egyetlen fiam
akkor sem ha én csak úgy
egyáltalában
lenni lehetnék
meg ha te is...
anya nézd virágját tépdesi
magánynak fekete szirmait
szeret nem szeret
szeret nem szeret
sziporkázik a valóság
miközben kihunyt a tekinteted
elhamvadtam én is mielőtt
mosolyod megszülethetett...

mélyben

2010-11-24T07:06:00.000-08:00

fáradtan nyúlt ki a kezed értem
megkapaszkodtam
de hibáim nem tudtam visszahúzni
mint megbénult macskakarom
vájtak húsodba
én kicsi fényem
átengedtél
az enyészetnek
alant
a mélyben

úgyis

2010-11-24T07:03:00.000-08:00

végül
nem volt erőm hozzá
tompa csillanással kihullott
árnyaim ragadták ki
markomból az éjt
csak harántcsíkoltan
véres zsákutak
kezdtek azóta remegni
interferenciát a vérerekkel
értelmetlenül
halottnak azért
enélkül is
halott vagyok.

Fafaragások

2010-09-28T11:18:00.000-07:00

2010-05-31T23:13:00.000-07:00

Babó

Mottó:
"kívánlak édes szerelemnek, társnak,
szeretkezésnek, támogatásnak,
életnek, mivé életem tetted,
boldog sírásnak, növő vetésnek,
táncnak, éneknek, felordításnak,
szeretlek, szeretlek, egyre csak várlak,
egyszer ha napunk zenithez érhet,
akkor is ott leszek, örökre véled."
(Középkori(ú?) költő verse a XXI. századból.) :)

SZERETLEK MA, HOLNAP, MINDIG
SZERETLEK NEM CSAK AZ ELSŐ HÍDIG
LÉT-UTCASARKOK NEM SZABJÁK VÉGÉT
ANNAK MI BENNÜNK ENNYIRE ÉL, ÉG
VILÁGNAK VÉGE-HOSSZA HA VOLNA
SZERELMÜNK MESSZE-TÚLRA HAJOLNA
LOBOGNA LOBONCOS TAVASZI ÉGEN
ZSIBONGNA NYÁRI REKKENŐSÉGBEN,
ŐSZ HOZNÁ RÁ AZ ÁLDÁST: A GYERMEK
ÍGÉRET LENNE, S MÁSZNÁ A KERTET
CSEPP-CSEPEREDNE ANNYIT NEVETNE
REÁNK KACAGNÁ: FORDÍTVA VETTE
INGÉT A BOLYHOS DÉLUTÁNBAN
BABÓM! A TÉLLEL MI LETT? NINCS NÁLAM!

2009-03-25T05:30:00.001-07:00

http://benczeattila.blogspot.com/2009/02/derzsi-pal-versei-vena-antologia-2009.html

Templom

2008-04-28T05:25:00.000-07:00

A KÁNYÁDI REFORMÁTUS TEMPLOM

"KICSI LEGÉNY, NAGY TARISZNYA"

2008-04-27T16:11:00.000-07:00

A vers az, amit mondani kell
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben - mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot -, ijedtemben visszadobtam:
- Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers?
- A vers az - kapaszkodott tekintetembe bátorításért -, amit mondani kell.
Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve.
Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen.
A vers az, amit mondani kell.
Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg.
Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét.
Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna.
Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk.
A vers az, amit mondani kell.
Kányádi Sándor

Retro

2008-04-27T09:26:00.000-07:00

ÉNEK EGY MADÁRRÓL
kétezer-négy december hatodikán

Testvér, testvérkém, megtért, no, ládd,
szavam, a riadt, didergő madár,
a távol, a messze: csalóka, kába,
de a szív, a szárny szivárvány-vitorla
ha tüskekivert a borzas ég,
s csőrre szajzik a jég cikája.

Testvér, testvérkém, úgy csüggtél
hussanó ívén, oltár a röptető tenyér,
vesszők sarjadtak tuskók revéből,
titkolt mezőkről buktak a fényre,
lombosodott, dübörgött a szív:
ide, most ide térj, tikkadt érkező!

…Csak percre, napra, csak évtizedre
csángáltunk el, testvér, tébláb csapáson,
csak fészkek melegét fáztuk el vállvonítva,
álltunk csalóka holdkaréj-komponán,
s unt szavak temploma: hámló salétrom
omolt, szakadt lesunyt magunkra.

Testvér, testvérkém, már imánk is
halódva verdeső madár,
sikoltva hull bele, ég el a Nap szívében,
nézzük vak, zúzmarás közönnyel,
hogy ocsmány hernyóként hájazó pernye
keni szét vonagló árnyát az égen.

Derzsi Pál, Székelykeresztúr, 2004.

2008-04-25T12:55:00.000-07:00

Pécsett a nyugalom, a teljes, gondtalan kikapcsolódás ösvényére megfeszített munka közben leltem .

Nyakék

2008-04-25T08:12:00.000-07:00

Nyakad szép ívén az ében dúdol halkan,
s a nyárban ékeid vidám manóként élik, amit
valahol pálmák árnyára pingál a Nap:
a pajkosan-hűtlen, villó foltokat.

Simulva-ázva egy bolyhos óceánban
titkos totemek, mélybarna lapok
hoznak-visznek álmod parttalan csacskaságain,
s karcsú ujjak melege zizeg játékos dűnék között.
Az ég ívére feszül a távol-tág világ,
szavak zöngéje horgol testedre cirádás csöndet,
mint zöld-vörösben habzó cseresznye-csók.

S ha báván majd hajadban zilál rejteket a hold,
elnézlek: otthon vagy, miként messzi csillagok.

Mindennapok

2008-04-25T07:25:00.000-07:00

ISKOLAUDVARON
(építkezésben,szolgálatosként)

kalaplevéve köszön a hárs,
kút fölé csurran ágain az ég,
szaporán csisszenő léptek fövenyén
puha, bársonyos fahéj a reggel.

csak a két juhar toporog ijedten:
merő gödör az udvar,
és köd-timsó alatt hegedő seb;
keréknyom szaggatta sár fröccsen a kora fagyra,
s kerengve surrog mélybe egy mag-propeller.

tegnap még buja transzban dorombolt
a barnán nyújtózva aszódó föld,
s kéjesen borzolt rajta avarloboncot
erejét lopva próbáló szél…

a csönd most: rianás dermedt vizeken;
géptépte sebre szűrt fény szitál,
ahogy lánykák, legénykék szent zsivajjal
görgetnek bugyros zűrzavart várt havak elé.

a roppant, vad verem agyagfalán
mélybe sikkanó fényt nézed hitetlenkedve,
s a vártán gyúródsz: csellengő léptét vigyázod
rádbízott, homályos jövőnek.
Székelykeresztúr, 2003.11.28.
_________________________________________

MINDENNAPOK

Szemerkélő örömre futja néha,
derűs mosolyra ajzva állsz a sorban,
s a morzsányit is elteszed.
Féltőn bugyolált reménnyel térsz,
míg gondok hordája nyí, nyafog,
s nyűg bojtorjánként megragad.
Belepnek gunnyasztó mindennapok.

Székelykeresztúr, 2004. 05. 13.